A nagy karácsonyi pókhálókrízis. A függönyharc. Nem telik, hanem töltjük. Ami máris elfogyott. Halfény. 

"Jaj cica karácsony van/egészen ellírulok", de amikor Gábor azt mondta, hogy a pókhálók leporszívózásakor mindenképpen ügyeljek arra, hogy közben rám ne essen a pók, akkor abban a pillanatban csak egyetlen vékony pókfonál tartotta meg a karácsonyi hangulatot. Tudom, a pók szerencsét hoz, különösen, ha tényleg nem esik rám, de az ízeltlábúak ügyében menthetetlenül Annie Hall oldalán állok. 

Sikerrel megvívtuk a függönycsatát. A viccben, ugye, ez úgy van, hogy a széncsatát megnyertük, a szén alulmaradt, de most nem, a függöny lekerült, majd viszont ténylegesen ismét felkerült oda, ahonnan indult. A konyhában ez még hagyján, a szobák a bonyolultabbak, közülük a nappaliban egyedül a totális átrendezés árán lehet odaférni a karnishoz. Nekem ebből a szempontból (is) a tökéletesen függönymentes Hollandia a menő, de sajnos a konvenció az konvenció, és mi a függönyövezetben élünk. E művelet közben mondtam néhány nem  a karácsonyhoz illő szót, de Marci segítsége és a birspálinka optimális mennyiségben történő fogyasztása anélkül segített át a nehézségeken, hogy közben számottevő balesetveszély alakult volna ki. Ez amúgy azért is meglepő, mert például az edzőteremben semmit sem vagyok hajlandó csinálni, amihez egyensúlyérzék szükséges, ehhez képest a létrán néhány táncmozdulatot is végeztem az akkor éppen függönytelen ablak előtt. Éljünk veszélyesen. 

Ez már csak azért is csoda, mert maratoni nagytakarítást végeztünk, és amilyen állapotban kezdtük a napot, nem nagyon hittem, hogy a végére, elmondhatom: áll a karácsonyfa is. A fa, amit tegnap Gábor félbetegen, testi épsége veszélyeztetésével, illetve az utastársakra tekintettel szellemi épségét szintén veszélyeztetve hurcolt haza a 9-es buszon, miután a taxitársaságok nem vállalták a feladatot. Majd pedig szokás szerint művészien fel is díszítette. Azt hiszem, mi főként egymás miatt váltunk tradicionális karácsonyozókká, aminek része a dekoratív fa, meg a színes gyertyák és az ünnepi menü, miközben a barátaink jelentős része december 24-én házon kívül és egymással tölt időt, ahogyan ez sok országban teljesen megszokott. Hát mi meg bekuckózunk. 

Ma egyedül a fogyókúrázók nagy ellenségével, az ezerfejű szénhidrával szemben fulladt vereségbe a küzdelem, egyben a múltkor kifejtett zugnemevőelméletem is rövid úton megdőlt. Nem az én hibám, bizonyos ételeknek nem lehet ellenállni, pláne, ha sajtos és sonkás egyszerre, pláne, ha falatka, pláne, ha pálinka- és borkorcsolya, pláne, ha olyan jól beszélgetünk, pláne, ha közben létráról fel-le ugrálok. Hát ezt a kis snacket, jelzem, már nem fogja megenni a család, pedig milyen előrelátóan elkészítettük a nagy 25-ei banzájra. 

Holnap kizárólag a hal bevagdosásán vagyok hajlandó izgulni, a la Parti Nagy - "azér nem könnyű élni/éppenséggel promt nehéz/pont olyan a halé ni/ahogy isten szeme néz" - semmilyen más probléma megoldására nem leszek hajlandó. Úszunk majd a boldogságban, oszt közben kapcsolgatjuk a fényeket. 

A kép innen: http://designspiration.net/image/1623322939726/