Meg kell tanulni azt a sávot. Ez nem vicc, de nem is rosszkedv. A halogatott képeslap. Oldják meg nélkülem. 

Örök probléma: le kellene zárni valahogy az évet. Már gyűjtögetem a félig vicces évet összegző tanulságokat. Amúgy nem is olyan viccesek, még ha jókat röhögök is rajtuk, illetve hát magamon. Nem hiszem, hogy bármilyen értelmes tevékenységre lenne energiám még az idén, ehhez képest december közepéhez közeledve mindig azt érzem, hogy sokan most akarják behozni, amit eddig nem végeztek el, és ehhez valahogy minduntalan rám van szükségük. Pont rám. Hát ebben én most nem leszek túl jó partner. Oldják meg nélkülem. Vagy magukra vessenek, ha ebben a hangulatomban rám hagyatkoznak. 

Tulajdonképpen eléggé utálom, amikor valami egy csapásra elrontja a kedvem, és azt hiszem sosem fogom tudni eldönteni, jó vagy sem, hogy ilyenkor nincs időm kihordani a rosszkedvemet, hanem megyek az életbe befele. Ma ennek hatására szanaszét voltam esve. Persze, ebben nyilván az is szerepet játszik, ha a szokásos tíz helyett még ebben a csökkentett módban is nyolc dolog jár az eszemben. Le kellene nyomni hatra, akkor talán megtalálnám a buszmegállót. 

Amihez igazán kedvem van, az a melankolikus zenék hallgatása, a biztos ízlésű Robinak hála, meg a félsötét versek olvasása, ami nem tesz rosszkedvűvé, inkább kellemesen betakarózom a szépségükbe, a hangulatukba és a rejtélyességükbe. 

Igazából egy képeslaphoz kerestem szöveget, de nem tudom, szabad-e ilyen hangulatú verset küldeni. Ennél csak abban vagyok bizonytalanabb, hogy szabad-e olyan hangulatú szöveget írni egy lapra, ami nem fejezi ki azt, amit éppen érzek. Hát velem se egyszerű. Úgyhogy még egy kicsit halogatom, és közben olvasok egy kis Téreyt is. 

Van egy nem is annyira kezdetleges ajándéklistám, de ezt ide mégse írhatom le. Az én kívánságom egyszerű, miattam nem kell fáradnia senkinek. Legyen lehetséges a lehetetlen. De ha nem jön össze, azt is kibírom. 

Ezt mindig elfelejtem, a kép innen: http://goo.gl/IFWNBF