2014. nov 16.

I <3 Christmas

írta: Lakner Zoltán
I <3 Christmas

Vásár a kapuban. Tábla az ajtón. Unicum az asztalon. A maraton megkezdődik. 

Amikor az ember már a házból kilépve karácsonyi kirakodóvásárba botlik, és ezt szó szerint kell érteni, az csalhatatlan jele annak, hogy jönnek az ünnepek. Ebben csak megerősít, hogy egy laza 15 perces gyaloglás során újabb három karácsonyi encsembencsem-sorfalon haladtam keresztül az amúgy tavaszi napsütésben. Jó hír, hogy a kalocsai minta kiszorulóban van, de hosszú hetek állnak még előttünk, nem bízom el magam, különösen, hogy a házunk előtt kesztyűbábozó hölgy már most közelít az őrület határához.

Előre hallom, ahogyan a karácsonyt utáló ismerőseim ontják magukból a keserű, bár kétségtelenül szórakoztató szarkazmust, s várom, hogy a legjobb barátom közölje, hogy ő ugyan utálja a karácsonyt, de velem, velünk mégiscsak szereti, s hogy ez mennyire új érzés, miközben ezt mondja minden évben  Lélekben felkészülök a végtelenített karácsonyi zenékre is, amelyek évről évre ugyanazok, bár lehet, hogy Tony Bennett és Lady Gaga immár karácsonyi duettet is előad a csúcsdíszre törve. 

Egyszóval jönnek az ünnepek, én pedig megvettem az első karácsonyi biszbaszt (nem a kirakodóvásáron), rögtön ki is raktam az ajtóra - a szomszédok úgyse lopnak, csak a polgármester - és megittam azt az Unicumot, amit még tegnap kellett volna.

Várakozással nézek a jövőbe.

love.PNG

Szólj hozzá