Azt se tudom már, hogy kell ezt csinálni. Ezt a karácsonyváró blogírást. 

Meg a karácsonyt se nagyon. 

Végül is, az van, hogy alig gondolok rá. Holott, a legjobb barátom, aki közismerten karácsonyellenes - minden ünnepet borzalmasnak tart, majd megállapítja a végén, hogy tulajdonképpen egészen jó volt, sőt, ez volt eddig a legjobb -, szóval, hogy ő most várja a karácsonyt. Ami példátlan. Talán ez okozza a zavart az erőben. A mágneses pólusok felcseréléséhez tudnám hasonlítani. Vagyis, ha ő most kivételesen igen, akkor én értelemszerűen nem. 

Csak várom, hogy végre várjam. 

Várok. 

Miközben szinte látom magam előtt, hogy egy másik barátom már dörzsölgeti a december 24-re szánt Bailey's- es palackot. Én viszont egy megveszekedett karácsonyi dalt se hallottam még az idén, bár, persze, lehet, hogy azoktól nem a karácsonyi hangulatom jönne meg, hanem az életkedvem menne el. Még a plázákban is elkerültek a végtelenített karácsonyi lejátszási listák. Kiváltképp, mert elkerültem a plázákat. Nem sznobságból, hanem csak úgy alakult. Azt se tudom, mi a divat karácsonyi díszek terén a Butlersben. Tavaly dinó, azelőtt hamburger. Idén mit akasztunk a fára, ha trendik vagyunk? Helikoptert? Nem is lesz fánk, már hogy fánk se lesz, de fánk se, mert sajnáljuk őket. 

Hogy a túróban lesz ebből karácsony? 

Kopogtatókoszorúnk az van. Pipa. Az I love Chrtistmas táblát is meg kellene keresni. És sokat nézegetni. Adventi koszorú is van, zöld szúrós karikákkal tehát jól állunk, meg az adventet amúgy is kimaxoltam a héten, még a Vadászterembe is eljutottam ez alkalomból. Figyelemmel kísérem a hirdetéséket, ezért pontosan tudom, hogy rengeteg Magyarországon világhírű  énekessztár ígéretes adventi és karácsonyi koncertjét mellőzöm elégedetten.

A magunk kis őrületei azért zajlanak. Gábor például éppen valami extra csokikrémet gyárt, végül is éjfél van, miért ne, ha eddig nem volt rá ideje. Én meg kopácsolok a gépen, mi egyebet tehetnék, ha már nem alszunk?  

Talán kóstolgassak csokoládét? Hátha attól beindulna a karácsonyi nagyüzem. Vagy legalább egy kis kézműves várakozás.

Na, nem, bennem van önfegyelem. És talán éppen ez a baj. Legalább annyit megtettünk, hogy Marci mikuláscsomagjába brandy aromát permeteztünk, mert van egy ilyen fújkálós izénk még egy barcelonai útról, úgyhogy most úszik minden a tíz éves Torres-párlat illatában. Mondhatni, atmoszférateremtő jelleggel. 

Hát, majd csak belejövök.