A macska és a rénszarvas. Víziló a koszorún. A brainstorming agy hiányában elmarad. Fenyőillat és hópihe. 

Ma még nem igazán sikerült foglalkozni a karácsonnyal, hacsak úgy nem, hogy azon gondolkodtam, ha már egyszer karácsonyi maratonban vagyok, mit fogok írni róla hétfőn. Na jó, azért, amikor az ember arra érkezik haza, hogy Sarah McLachlan a Happy Xmas (War is Over) című dalt énekli, akkor azért csak átjárja az ember szívét a melegség, meg az emberek együttje. Plusz a nem alaptörvényben rögzített családformák iránti szeretet. Egyébként, ha már család, szó szerint elhűlve tapasztaltam, hogy édesanyám könnyű őszi kabátban abszolválta mai találkozásunkat, és azon nevetett, hogy én már felvettem a legmelegebb kardigánomat. Alatta amúgy ilyen pólót kellett volna viselnem, de sajnos ez csak képen van meg (macskás barátaim bánatára).

Futólag már arról is beszéltünk a barátommal, milyen lehetne a kopogtatókoszorú. Az általa mutatott verziókat megvitatva én ragaszkodtam ahhoz, hogy víziló alakú dísz azért ne legyen rajta - kezdek konzervatívvá válni. (Persze, én dumálok, aki most rakott fel egy macskás-rénszarvasos karácsonyi pólót...) Azt is megnéztem, én a teljességgel felekezeten kívüli, hogy mégis mikor kezdődik az adventi időszak. Ezzel együtt, ma karácsony mínuszban vagyunk a hétvégéhez képest, mert a kapun kilépve ezúttal nem botlottam autentikus népi faragásokba, s másfelé sem, úgy látszik, ez az élvezet csak a hétvégékre jut majd.

Addig is ott vannak a félév végi órák, amikor mindenki az utolsó energiáit teszi bele a közösbe, hogy hallgató és tanár egyaránt a hasznosság élményével, de legalább annak látszatával távozhasson. Ugyanez igaz a legkülönbözőbb megbeszélésékre. Az évnek ebben a szakában szerintem már teljes joggal lehet két kézzel tiltakozni az ellen, hogy akár a legjobb ügy érdekében is kétnapos kihelyezett brainstormingot tartsunk. Agyam sincs már, milyen brainstorming? Ettől függetlenül kitör majd még néhány őrület az év utolsó heteiben, mintha az életünk múlna azon, hogy a kétségbeesett erőfeszítést, ha nem is újabb erőfeszítésekkel, de újabb adag kétségbeeséssel fokozzuk. 

Mivel, mint látható, semmi sem jut eszembe, ezért, jobb híján, tisztázom a karácsonnyal kapcsolatos pozícióm. Szóval, tényleg nem tartozom a karácsonyt leszólók közé, de azon rajongók közé sem, akik ilyenkor hópihét köhögnek és fenyőillatot tüsszentenek. Egyszerűen fontosnak tartom az ünnepeket, mert kell lenniük különleges napoknak (nekem legalábbis kellenek), amelyek semmi máshoz nem hasoníthatók. Mindenki maga dönti el, mikor tart ilyeneket, ha tart, meg hogyan tartja őket, de én kifejezetten szeretem, a nagy közös készülődés hangulatát, amikor a legtöbben legalább próbálkozni próbálnak. Ebben biztos benne van az is, hogy szeretem figyelni a dolgokat magam körül, s nem tud annyi rossz élményem összegyűlni, hogy ne érdekeljenek az emberek. Hülye szokás, mi? Nem baj, lesz ez még így se :)