2014. dec 21.

Jövőre velem ugyanitt

írta: Lakner Zoltán
Jövőre velem ugyanitt

Kreatívan unalmas. Mázas sikoly. Testkontroll. Levél szorongó önmagamhoz. 

Unalmas lenne, ha azzal kezdeném hogy a barátaim így és úgy, mert erről már annyit írtam, bár azért majd ide fogok kilyukadni. Ámde nem kezdünk szöveget azzal, hogy "unalmas lenne", mert azzal azt sugalljuk, hogy unalmas lenne. Meg ha az embert felkérik arra, hogy kreatív írás - bármi is legyen az; van nem kreatív írás? - tanfolyamon tartson előadást, akkor ne kezdje úgy, hogy "unalmas lenne". Nem lenne unalmas.

Kezdjük inkább ott, hogy minden bizonnyal megalkottam a világ legrondább mézeskalácsait, amelyek lefotózására akkor se leszek hajlandó, ha valaki Tarlós István összes beszédeinek lejátszásával fenyeget. A gyerekeké sokkal szebb lett, ráadásul ők foghatják arra, hogy ők gyerekek. Amúgy a formázás is kreatívra sikerült, a kedvencem az az angyalka volt, amelyik a karácsonyi aranyhajú fuvolista helyett sokkal inkább a Sikoly alakját idézte meg, csak éppen olvadó cukormázzal súlyosbítva

Mindenesetre szigorúan sikerült betartani, hogy délután 5 óra után nincs szénhidrát, ennyi idős korában az ember már figyeljen az étkezésre. Amúgy is a személyes titkaim közé tartozik - tartozott mindeddig -, hogy karácsonykor zugnemevő vagyok, vagyis amikor mindenki zabál, én csak fél adagokat fogyasztok, és így se rosszul nem leszek, se nem hízom. Ez egyedül tavaly nem sikerült jól, hiszen egyrészt kaptunk négyféle töltött káposztát, másrészt utána volt szerencsém részt venni egy sülysápi disznóvágáson, ahol már csak a szociabilitás okán sem lehetett nem enni. Idén megint oda lesz figyelve, úgysincs időm normálisan edzőterembe járni.

Még szerencse, hogy idegességemben nem eszem, mert az eltelt szétszorongott napok során megehettem volna a teljes készletet a pozsonyi kifliből. És most lyukadok ki oda, milyen jó, hogy nekem vannak a legjobb barátaim, noch dazu barátom, akik miután száztizennégyszer körberágtam önmagam, mind a maguk stílusában csináltak rendet a fejemben. Olyannyira, hogy amikor a végén Laci megkérdezte, hogy tulajdonképpen mi volt akkor a gond, már meg se tudtam mondani. A tegnapi bánat dacára irányba állok, én én maradok, a többi meg majd jövőre kiderül. Mindig egy lépéssel előbbre kell lenni. Vagy kettővel. Vagy ahogy kijön a lépés. 

christmas2015.jpg

 

A kép innen: http://goo.gl/GXhq3o 

Szólj hozzá