11 perc. Mit akarok a fejszével? Papírsárkány és gyümölcskenyér. Érdek nélkül. 

A mai nap annak a jegyében telt el, hogy vajon hányszor kell elindítanom a Sultans of Swing 1984-es élő verzióját, hogy legalább egyszer végig tudjam hallgatni teljes hosszában? Merthogy hosszú, de azért annyira nem. 11 percem éppenséggel lehetne arra, hogy egy kicsit magamba forduljak. Meg ahogy én azt elképzeltem.

Ilyen napokon gondolok arra, hogy - közhely következik - mindennek megvan az oka. Annak is, ha az ember egy zh-íratás közben elmélázva a Ragyogás képsorait látja maga előtt. Jack a fejszével már vízióként is segít a feszültség levezetésében, amely feszültség, csak hogy ne legyen félreértés, nem szegény szenvedő hallgatók miatt fakadt fel. Hanem minden egyéb okból. Hát, igen. Főként, mert nem tudsz elengedni dolgokat, és baromira meg akarsz felelni, aztán nem jön össze. És közben meg: minek? Megint magadnak csinálod a bajt. 

Nyilván az sem segít, ha ellopott fél órákban valami vidám helyett például Truman Capote-t olvas az ember, és azon bőg magában, hogy nem készül több gyümölcskenyér és nem lesz ajándékba több papírsárkány. 

Viszont kerül azért más. Például kapor a töltött káposztába. Meg halálos csokitorta. Meg a szülinapi bor, amit végre van alkalom jó emberekkel meginni. És az az érzés, ami csak akkor fog el, hogyha valahova belépve szívből örülnek neked. Kíváncsiak rád. Érdek nélkül tetszel. Vagy amikor a barátaimat nem untatom azzal, hogy nyaggatom őket. Amikor drukkolhatok nekik. Amikor hiányzom azoknak, akik nekem is fontosak. Amikor értik a tréfát. Amikor nem kell tökéletesnek lenni. Amikor a barátom azért dühös, mert látja, hogy valami felzaklat, és neki esik rosszul, ami engem ér. Amikor a legjobb barátom félszavakból is a legjobb barátom. Amikor Anyuval jelentéktelen dolgokról lehet csevegni, mert van végre fél órám a legfontosabb semmiségek megvitatására. Szóval, amikor érzed, hogy "Semmiből sincs két egyforma." Olyankor a helyeden vagy. És ragyogsz. 

We are the sultans of swing.