2014. nov 19.

Vízjelek

írta: Lakner Zoltán
Vízjelek

A terebélyesedő folt. Szerdán szerda van. Hitchcock a vízen. Bowie és a jelek. 

Aki már régebben is olvasott, az tudja, hogy nálunk központi kérdés a beázás. Néhány hónapja is van már annak, hogy körülrajzoltuk a mennyezeten a foltot, mint a helyszínelők, és meg is érte, mert így jól láthatjuk: egyre nő. A dilemma, hogy ha a közös képviselőt bevonjuk az eset kezelésébe, akkor ő nem adja majd az északnyugati átjáró létrehozása alá az igényeit, nem nyugszik, amíg lyuk nem lesz a falon. Ma már kimondatott a bűvös mondat: jó lenne ezt a dolgot karácsony előtt rendezni. Lelki szemeim előtt már látom, ahogy emeletközi összefogással sül a karácsonyi vacsora december 23-án... Elhessegetem a képzetet, úgyis kicsit később jönnek csak a madarak. 

Ma egyébként egy pillanatra komolyan átfutott rajtam a félelem, hogy vajon tudom-e, milyen nap is van éppen, s hogy érdemes-e faképnél hagyni legjobb barátaim egyikét, arra hivatkozván, hogy órám lesz. Merthogy tényleg lesz-e órám? Megúsztam, a mai szerda szerdára esett. Viszont az esetről eszembe jutott az egyik leghasznosabb, a karácsonnyal erősen összefüggő internetes alkalmazás: Is it Christmas? Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra és a nyugtalanító kérdések rendezése érdekében.

A dedikálással egybekötött baráti ebédről amúgy egy rendhagyó órára siettem, ahol én is hallgató voltam - újabb baráti segítség, köszönet érte. Sikerrel bejártuk a hallgatók kis csoportjával a festői Nyugati teret, egyebek mellett átúszva a Skála Metró előtti kisebb tavakon. A Feneketlen tóban nincs ennyi víz. És ennyi fürdőző városi galamb sem, amelyeknek láttán rövidebb Tippi Hedren zsánerszituációkat adtam elő. 

De nem is ezt szeretném mesélni, hanem azt, hogy amikor mindez véget ért, elolvastam egy volt hallgatóm üzenetét, aki immár az angliai emigrációból azt írta, hogy éppen állásinterjúra ment, amikor szembejött vele valaki, aki rám hasonlított, olyannyira, hogy a hóna alatt David Bowie-albumot tartott. Noch dazu, ezt pozitív előjelnek tekintette. Én ezt tekintem pozitív utójelnek, vagy minek, mindenesetre: jelnek. Mi egyéb függhetne össze erősebben a karácsonnyal, mint egy jel? 

Remélem, hogy azért a plafonon nem lesznek vízjelek. 

cracked_actor_christmas_special__the_snowman_by_silvermoon822-d6wy0h5.jpg

A kép innen: http://everybodyawesome.deviantart.com/art/Cracked-Actor-Christmas-Special-The-Snowman-418131689 

Szólj hozzá